Első pillanatra amikor ránéztem, két dolog tűnt fel. Az egyik a meglepően kis mérete, ami önmagában is szembetűnő, viszont ha bármilyen más motor áll mellette, szinte eltörpülni látszik. A másik az a motor érdekes arányai, semmi máshoz nem lehet hasonlítani, nem is tudom pontosan, hogyan nevezzem. Meg vagyok illetődve, mert nem tudom eldönteni elsőre, hogy tetszik vagy sem,  messzebbről szemlélve kell pár másodperc, amíg  befogadom a vizuális élményt.

Ahhoz, hogy megértsük ezt a motort, és mindazt a kultuszt ami övezi, meg kell ismernünk a múltját. 1962-ben jelent meg először Ducati a piacon Scrambler névvel, méghozzá Joseph Berliner jóvoltából, aki egy New York-i székhelyű motorimportőr és forgalmazó. Akkoriban a hódított teret ez a stílusú motor, a Berliner Motor Corporation ötletének köszönhetően honosították meg az ezt olaszok. Joseph az Auschwitz-i tábor túlélője volt, aki a háború után menekült az államokba, és testvérével Michael-el sikeres üzletet alapítottak.

Az eredeti tervezés koncepciója Joseph fejéből pattant ki. Kezdetben egy 250 köbcentis, egyhengeres blokk köré épült fel a motor, bütykös gumikkal és széles kormánnyal, viszont még mindig csak könnyebb terepre volt alkalmas a motor, egészen 1970-ig, amikor elkészült az off-road változat. Az évek során a hengerűrtartalom nőtt 350, majd 450-re, veterán körökben napjainkban is keresett modell a 450-es, 27 lóerős gép. Népszerűségének egyik oka a széles kormány és az alacsony ülésmagasság, amit az újragondolt változatban is megtartottak, mindössze 790 mm.

Na de eleget merengtünk a múlton, térjünk vissza a jelenbe. Mint anno a modell megjelenésekor, most is hobbimotornak szánja a gyár, vagyis az alap kivitellel én nehezen tudom elképzelni, hogy bárki komolyabb terepre merészkedne. A Ducati nem egy változatot dobott piacra a Scrambler-ből, hanem egyből több bőrt húzott rá az ígéretes alapmodellre, a kiegészítők széles palettája miatt, szinte végtelen lehetőségünk akad ahhoz, hogy a motor olyan külsőt kapjon, hogy amivel biztosan nem tévesztjük össze mással.

Urban Enduro: Küllős kerekek, magas sárvédő, lámpára szerelt rács, és egy vastagabb ülés, amivel 3 centivel magasabban ül a pilóta.

Classic: Szintén küllős kerekek, matt alumínium sárvédők, steppelt barna ülés jár ehhez a felszereltséghez.

Full Throttle: Mind közül a legagresszívebb hatást keltő, kétszínű ülés, és fényezés. Falatnyi oldalidom, ahol elfér a rajtszám, és dupla Termignoni kipufogó, hogy rendesen szóljon fullgázon!

Desert Sled: Az igazi off-road bringa, küllős kerekek, hosszú rugóutak, és off-road kormány. Ez nem a látványról szól, itt valódi terepképesség vannak. 

Ezek közül a Desert Sled változat az amely a legnagyobb  ismertséget kapta Henry Crew jóvoltából. Nem, nem az a Henry Crew, aki 1859-ben született és amerikai fizikus volt, hanem az a mindössze 22 éves londoni fiatal srác ,aki azzal került be a Guiness rekordok könyvébe, hogy  a legfiatalabbként motorozta körbe a földet. 35ezer mérföldet tett meg egy Ducati Scrambler Desert Sled nyergében, mellyel egyértelműen bizonyította, hogy ez a kivitel nem egy olyan motor, amivel csak pózolni lehet. (Akár Henry kalandja is megérne egy misét)

Ami a kezeim közé került, az egy Icon kivitel, amely mentes minden sallangtól, és leginkább tiszteli a múlt ikonikus örökségeit. Azon kapom magam, hogy ismét csak nézem a formáit, és elmerengek az apró részleteken, amiket az olaszok olyan műgonddal készítettek el, mintha minden darabját kiállításra szánták volna. Kezdve ott, hogy a tank nyílásán szerényen feltüntetve az évszám, 1962, hogy tudjuk mekkora múlt van mögötte. Emellett még valami helyett kapott itt, „BORN FREE”, hogy minden egyes tankoláskor tudd, hogy minden csepp benzint megér, amit idetöltesz, hiszen ezt érezteti veled minden kilométeren.

A Scrambler különleges arányokkal bír, nem szembetűnő, de elöl egy collal nagyobb kereket találunk, hátul 17, elöl 18. A kerekek is önmagukban gyönyörű látványt nyújtanak, 10 küllős, fekete, melyekben csiszolt díszcsíkokat találunk. A sárga fényezést feldobja a tankon található szürke betét, melyen a Scrambler név dominál a gyártó nevével szemben. A blokkon hasonló csiszolt dekort találunk, mint a kereken, ahol már feltűnőbb a Ducati felirat. Minden részletét átjárja afféle kultikus érthetetlen báj. Érdemes megfigyelni azt a tökéletes vonalat, amit az ezüst tankbetét felső ívével harmonikusan tovább vezeti a szemet az ülés alsó kontúrjára. 

Ráülve újabb megdöbbenés, hihetetlen méretű széles kormány és ehhez társul a mély üléspozíció. Alacsonyabbaknak is biztonsággal leér a lába. Ezekkel, és a motor alig több, mint 180 kg-os súlyával, olyan botrányosan kellemes gépet kapunk, hogy nem hisszük el. Menet közben azt éreztem, hogy pusztán a gondolataimmal és a farpofáim rándulásával terelgetem jobbról balra, úgy tűnik kezesebb, mint édesanyám orosz camping biciklije anno 1996-ban.

Alattam a 803 köbcentis desmo vezérléses “L”, 90°-os,  kéthengeres blokk, közel 75 lóerőt produkál, ami nem hangzik soknak, nem dobom hanyatt magam tőle, mégsem éreztem azt, hogy kevés lenne. Nyomatéka miatt tökéletesen elég mindenre és kellemes társ a hétköznapokban. Pillanatok alatt változnak a kijelzőn a számok háromjegyűvé, és utána is dinamikus marad, aminek csak a mellkasomon torlódó menetszél szab határt. A műszerfal informatív, minden rajta van ami motorozás közben érdekelhet, sőt még az is ami nem. Nem mondom, hogy el van dugva a fordulatszámmérő, az alsó ívben kapott helyet, jobbról balra haladva. Egyből nem szúrta ki a szemem, vagy egyszerűen csak nem érdekelt, mert annyira el voltam foglalva vigyorgással a sisak alatt. 

A blokk jellegéből adódóan van egy kisebb vibráció, ami 2500-as fordulatnál halványodik, de nem tűnik el teljesen, viszont abszolút nem zavaró. A váltó határozottságot követel, nem szereti ha túl szelíden simogatom, volt, hogy találtam üreset ott is ahol nem kerestem. A fékre nyúlva, azonnal haraptak a betétek a 330mm tárcsába elöl, pontosan, kiszámíthatóan teszi a dolgát. A lábtartó és a gumik elhihetik, hogy könnyebb terepen is boldogul, de nincs szívem lemenni vele az aszfaltról. 

Viszont ami nagyon hiányzik, és minden érzékszervem epekedve kívánkozik utána, az egy tisztességes kipufogó és a hozzá társuló jellegzetes Ducati-s mély dorombolás. Esztétikailag is csábítja a szemet, hogy a formás leömlők egy hozzá illő befejezést kapjanak. A gyári formára sem csúnya, és hangja is tetszetős, bár visszafogott. Pont annyit hallunk, hogy elindítsa a fantáziánkat a motorféken óvatos visszadurrogás, hogy fickós hangja is lehet ennek a bulimotornak.

Összességében vitathatatlanul rabul ejtett ez a motor, vagyis nem is a motor, hanem az a lazaság, amit képvisel. Nem akar több lenni, mint ami. Egy hobbimotor, amivel az is kaland, ha munka után mehetsz egy kört, de ha messzebbre indulsz sem fárasztó rajta az utazás. Különleges jármű olyan embereknek, akiket taszítanak a szürke hétköznapok. Belezúgtam…

Please follow and like us:
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial